szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

1945: valóban nulla év?



Elterjedt vélekedés szerint az 1945.év új korszakot nyitott az emberiség történetében. Megbukott a hitleri Harmadik Birodalom, megnőtt a sztálini Szovjetunió súlya, Európa pedig lezárt egy vészterhes történelmi korszakot. Ám felvetődik a kérdés: valóban nevezhetjük az 1945. évet "nulla év"-nek, mint ahogy azt nem egy neves történész, például John Lukacs, tette?

1945: valóban nulla év?
Ha a politikát, mint az emberiségnek egyik életszféráját tekintjük, abban 1945. valóban új korszakot hozott- de nem egycsapásra. A náci Németország bukása óhatatlanul megváltoztatta a demokratikus államokban élő politikai közvélemény demokráciáról vallott nézeteit is. Korábban a politikai szabadságjogokat mintegy az épület alapjának tekintették. szilárdnak, megdönthetetlennek. A nácizmus - és tegyük hozzá: az olasz fasizmus, majd 1945 után a már-már Trockij elvei alapján terjeszkedő kommunizmus- elgondolkodtatta a demokratákat is. A Nyugat ráébredt, hogy sebezhetőbb, mint gondolta. Ezért azátn sokkal nagyobb figyelmet szenteltek a demokráciának, mint korábban. A második világháború után, nem utolsósorban a sajtó növekvő szerepének köszönhetően, minden antidemokratikus közéleti megnyilvánulás elkövetője számíthatott arra, hogy kapcsolatba hozzák a szélsőjobboldali eszmékkel. Így járt Franz Joseph Strauss a hírhedt Spiegel-ügy kapcsán ,vagy gondoljunk az 1968-as diákok szószólóira, akik nemritkán "fasisztának" nevezték az ellenük eljáró rendőrséget, sőt, sokszor magát az egész államot. 1945 után a politikai közvélemény- leginkább az írott sajtó hatására-  egyértelműen balra tolódott.
Minden azonban több éves, több évtizedes folyamat volt, melynek hatásai ma is érezhetők, s amely folyamat még ma is zajlik. Nem egycsapásra változott meg minden. Vagy meg sem változott? A nyolcvanas évektől kezdve a neonáci- újfasiszta mozgalmak elég jelentős befolyásra tettek szert több olyan országban, amely korábban demokratikus hagyományaira volt büszke. 1945 tehát a politikai életet tekintve csak kellő óvatossággal nevezhető " nulla év"-nek.
Nem is szólva a társadalomról. Az a fajta, rossz magyarsággal "középosztályosodásnak" nevezett jelenség, mely átalakította az egész emberiség életformáját, csak az ötvenes évek végétől terjedt át az USA-ból Európába. Németországban például a nagyvenes évek végén kötött házasságoknál fontos tényező volt a vallási hovatartozás. A negyvenes években még nincs fogyasztói társadalom, sem Észak- Amerikában, sem Európában. Ez is megerősíti tehát: 1945.messze nem nevezhető "nulla év"-nek. Felhozható érvként az, hogy a "világ demilitarizálódott". Ez badarság. 2005-ben a viálg 42 országában folyt háború, s hogy időben visszamenjünk, a negyvenes években kezdődött el a - megint csak rossz magyarsággal- atomháborúnak nevezett folyamat.
Akkor hát miért tekinthetjük az 1945.évet cezúrának? Semmi másért nem, csak azért, mert megbukott az emberiség krónikájának talán legagresszívebb birodalma: a náci Németország. Ám a nagyhatalmak közötti konfliktusok nem maradtak abba, nem pacifizálódott a világ, csak a fegyverek mennyisége és a célpontok rendeződtek át.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Szólj hozzá Te először!
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
100%
Pozitív
0%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu