szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Cifra bűnügyek



Tisztelt Olvasó!
Korán megtanultam azt a bölcseletet, hogy „Rend a lelke mindennek”,
talán ennek is köszönhető, hogy több mint 30 évet szántam a
törvényes közrend és közbiztonság szolgálatára, ezen belül főleg a
bűnüldözésre. Közben szerencsésen túléltem az erőszak áldozatait
és közvetve megéltem az elkövetők „vesszőfutását” és jóvátehetetlen
kálváriáját is. Higgyék el, egyik sem emberhez méltó sors, mindkettőnek
szenvedés és fájdalom az ára. Ezért amikor képzeletbeli emléket
állítok 12 meggyilkolt volt embertársunknak, az Önök együttérzése
mellett arra is számítok, hogy az eddiginél is gondosabban vigyáznak
magukra és családjukra, és eltökélten óvakodnak attól, hogy kezet
emeljenek másokra…
Vallom ugyanis, hogy legnagyobb érték az ÉLET, ami nélkül nincs
történés és nincs a jövőbe vezető holnap… Az utánunk következő
nemzedékeknek pedig joguk van erre az örökségre… Adjuk meg
a jussukat!


Cifra bűnügyek
Dr. Krakkói
A szerző a Cserehát dombvidékén született. Mindössze kétéves volt, amikor édesapját elragadta
a halál. Özvegy édesanyja egyedül nevelte, és nehéz körülményeik ellenére gondoskodott taníttatásáról.
Az iskolai évek alatt verseket, kisebb lélegzetű novellákat írt. Felnőve rövid ideig általános
iskolában tanított, majd a katonaidő letöltése után gyermekkori álmát követve Budapesten
ifjúságvédelmi területen kezdett dolgozni. Munka mellett elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd
vezetői beosztásához jogi diplomát szerzett. Felesége pedagógusként dolgozott. Lányuk Kanadában
tanult, majd az USA-ban alapított családot. Több mint 30 éves hivatásos rendőri – főleg
bűnügyi – szolgálat után megyei szintű osztályvezetőként ment nyugdíjba. Most megjelenő első
könyve visszaemlékezései nyomán született, és minden bizonnyal folytatása is lesz.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Szólj hozzá Te először!
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
0%
Pozitív
0%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu