szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

ART Mozaik- Külhoni Művészeti Fesztivál



Az Égtájak Iroda a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával augusztus 29-31. között rendezi meg a Millenárison az ART Mozaik- Külhoni Művészeti Fesztivált. A rendezvény célja, hogy bemutassa a környező országok pezsgő és sokszínű kulturális életét, magyar nemzetiségű amatőr és hivatásos alkotók produkcióin keresztül. A fesztivál olyan tehetséges művészeket hoz közelebb a budapesti közönséghez, akik már ismertek Magyarországon.

ART Mozaik- Külhoni Művészeti Fesztivál
A Parkban külhoni amatőr művészek és művészeti társulatok produkcióit láthatjuk. Fellépnek mások mellett a Tinikomédiások, a Bóbita Gyermekszínjátszó Csoport. Verséneklő együtteseket is hallhatunk majd, itt lesz a Borostyán, Kelemenék, illetve a Kor-Zár együttes.
A Parkban gyermekeknek szóló előadásokat is megtekinthetnek az érdeklődők. Többek között a Szabadkai Gyermekszínház, valamint a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Együttes produkcióját láthatja a publikum.
Ugyanitt kap helyet a képzőművészet is. Juhász R. József Egy lehetséges múlt című interaktív hanginstallációja vagy a kassai Rovás Művészeti Csoport A Nibelung gyűrűje című akciófestészeti kiállítása a határon túli modern képzőművészet széles tárházából nyújt ízelítőt.

A Teátrumban lépnek fel a professzionális színtársulatok. A Vajdasági Tanyaszínház a Hegedűs a háztetőn című musicalt mutatja be, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház a Dekameron című előadással kedveskedik az érdeklődőknek, a Komáromi Jókai Színház pedig A bor című színművet mutatja be.

A Fogadó könnyűzenei koncerteknek ad otthont. Ami a stílusokat illeti, széles a választék: a jazztól a tánczenén át az RB-ig sokféle zenét hallhatnak a zeneszeretők. Fellép többek között a Zuboly Play Jazz, a Slang, a Kistehén tánczenekar, a Peter Lipa Quintet, a Harcsa Veronika Quartet.

Jó szórakozást kívánunk a nyár utolsó hétvégéjén megrendezett fesztiválhoz!

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
hauser
2008-08-26 22:33
A beregszásziakat nagyon szeretem. A Kistehént az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartom.
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
100%
Pozitív
0%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu