szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

EDDA Művek: Lisztománia



Könnyűzene és komolyzene házassága már 1987-et megelőzően is megköttetett ( lásd: Omega: Szvit), ám, az, hogy egy banda ezt slágeresen-fütyörészhetően teszi, az itt és ekkor történt meg először. 

EDDA Művek: Lisztománia
Bennem már akkoriban, mikor euforikus állapotban végig hallgattam a kompozíciót, felnerült:
- S vajon, mit szólna ehhez az ATYA, Liszt Ferenc, a magyar klaszikus zene egyik állócsillaga?
Szerintem örülne neki. Örülne annak, hogy több, mint száz esztendő múltán egy magyar zenekar, méghozzá rockzenekar, továbbélteti művét, élővé, modernné varázsolja a klasszikust, feléleszti tetszhalott állapotából. Azok a tizenévesek, akik talán soha nem hallgatnak klasszikus zenét ( jobbab kedvelem ezt a kifejezést, mint azt, hogy komolyzene, elvégre a könnyűzene, amely nem is annyira könnyű, nos, az is tud komoly lenni), szóval, ezek a srácok most talákoznak először Liszt Ferenccel, igaz, rockosított formában, dehát valahol el kell kezdeni... Ha csak egyetlenegy tizenéves e dal, a Lisztománia meghallgatása után kezdett el érdeklődni az egyetemes zenekultúra iránt, már megérte.
Ez a dal ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy az EDDA nemcsak Pataki Attilából áll, hiszen sokan vádolták/vádolják azzal Patakit, hogy túlzottan rányomja egyéniségének bélyegét az együttesre. Nem: az EDDA kiváló zenészekből áll, akik nem egyszerűen háttéremberek, mint sok más zenekarban, hanem, ha kell, főszerepet is tudnak játszani.
Méghozzá nagyon is jól. Csodálatos, ahogy együttműködik a billentyű és a gitár. Jó hallgatni. Nagyon jó.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Szólj hozzá Te először!
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
77%
Pozitív
11%
Semleges
12%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu